2014. április 13., vasárnap

Gospel koncert velem

Hölgyeim és Uraim, nagyérdemű közönség, következzék most az egyetlen... trallala trallala, nyert díjak, stb. Szikora Robi így lett bekonferálva egy cd által. Na de kezdjük is a legelején. A mostani koncerten Helga képviselte a családot és barátokat, nagyon-nagyon örültem, hogy el tudott jönni, igazán sokat jelentett! (Köszi, Bud!) Mivel fellépő hozzátartozó, így lazán be tudtuk szöktetni hátul a még zárt terembe, hogy jó helyet szerezzünk. Elég menő, én sem voltam még VIP, csupán művésznő, ami majdnem olyan, de azért mégsem :)

Borcsi az udvaron készítette el nekem a frizurát, és amíg csinálta, elmentek előttünk a huhogós fiúk, kettő ránk is köszönt, jujj :)

Féloldalasra volt fonva, jobbról indult hátra...

... balra le, majd a hosszú, fonott véget visszadugtuk a meglévő alá.

Robi pedig egyszer megkérdezte tőlem, hogy látszik-e az ajtóból a színpad. Ja és az egyik fiúnak visszaadtam a vizes palackját, amikor lejöttek a színpadról a színfalak mögé. Nem éreztem közben semmit sem, lehet a korral jár.

A bácsitól több mindent kaptam: gepárdmamás képet, egy újságot és egy dobolás howto-t. Középpontosan tükrös rajz színkóddal (bal és jobb láb), rá volt írva, hogy férj, feleség, és elvileg benne van az atommaghasadás, magzati szívhang, hatványok, ... én sem tudom pontosan, hogy mi ez, dobolni sem tudok, csak az otthoni zenesulis dobtanárt ismerem, mivel a terme a fuvola terem mellett volt, és kb ennyi.

Gepárdmama, az anyaság szimbóluma, ezt a képet kaptam
Dobolás howto, a szín-láb párokra nem emlékszem, nem tudom, mi ez, de a bácsi szívből adta és hisz benne

Ó és a koncertünk, fú, belülről nagyon szép volt, néha küzdenünk kellett, mert el-elcsuklott a hangunk :) És annyira menő, mindenkinek volt saját mikrofonja! Nagyon szeretek így énekelni, hihetetlen élmény! Mosolyogni pedig valóban nem szoktam, csak ha eszembe jut, többször megkaptam ezt a kritikát (az első koncertem szintén itt volt a Csokiban, 2012. április 28-án, akkor sem mosolyogtam).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése