Skype

Ma beszéltem végre az otthoniakkal, Apával, Anyával, kisöcsémmel, és egyszer-egyszer elsuhant a has is a háttérben. Épp rétest sütöttek, vendégeket várunk, este pedig mennek Budapestre az egyetemi dolgok miatt, így nagy a rohanás. Kisöcsém már a mérnökség tüneteit mutatja, a humorát pedig tőlem örökölte, így akkor sem maradtam egyedül, amíg Mutikát kereste:

Érettségi után bizony mindenki bekerül az arcképcsarnokba...

A Skype vicces tud lenni néha, sokszor vacakol a net, korábban volt olyan, hogy 2 percenként lefagyott a kép vagy megszakadt a kapcsolat:

Egyszer így fagytak meg.

Na meg a legkisebbek is imádják a Skype-ot, asszem itt szülinapi buli volt többek között csokitortával:

Itt hajnal volt még, ott meg már tombolt a zsúr, 4 tortával, medencével...

Ice Bucket Challenge

Ma kellemes tavaszi idő volt jó sok záporral fűszerezve, amik hirtelen jöttek, hirtelen mentek, néha picik voltak, néha meg 5 másodperc alatt bőrig áztál. Reggel laborba mentem, utána az Innovation Park-ba David-del beszélgetni (meg Rebekah-val és Sunny-val), majd vissza a laborba, labormeeting, és megint vissza az Innovation Parkba a Failte programra. Most kezdődik a fociszezon, meg lesz őrülve a nép, ilyenkor tailgate partikat szerveznek, ami azt jelenti, hogy felcsapják a csomagtartó tetejét, telepakolják kajával, grilles cuccokkal, italokkal, mindennel, és mindenki grillezik, eszik, iszik, beszélget, jól érzi magát. Egy hasonló, zárt körű közös evészet volt az IP-ben is, mindenfelől jöttek az emberek, nyilván a focira is... Ezt pedig összehangoltuk az Ice Bucket Challenge-dzsel is, tudniilik a vezetőséget egyik csoporttársunk kihívta. Sajnos, mivel vacak volt az idő, így ők elhalasztották következő hétre, de mi megtartottuk azért. Nos, amikor mentem át erre a partira, induláskor csak szemerkélt, gondoltam nem vagyok én cukorból, hamar átérek, na de útközben szépen bekerekeztem a szakadó részbe... mindenhonnan eső, nem lehetett látni semmit, így nem is próbálkoztam. Mire odaértem az IP-be, facsarni lehetett belőlem a vizet, csak a fenekem maradt száraz, az is csak azért, mert bicikliztem... Szegény portás néni mikor meglátott... hát, na, esik odakint.

És ha már úgyis vizes vagyok, egye fene, benevezek én is az Ice Bucket Challenge-re. Voltunk jópáran a programból, bátor emberek járnak ide. Úgy nézett ki, hogy 5-en álltunk egy sorba, bemutatkoztunk (felvették az egészet és feltöltik majd), kihívtunk 3 embert egyenként, majd becsuktuk a szemünk és vártuk, hogy egy srác hátulról nyakon öntsön minket a jégkockás vízzel. Fúha, iszonyat hideg volt, a többiek meg fentről néztek minket, úgy kacagtak rajtunk, én is akkorát ugrottam és visítottam, borzasztó hideg volt, és amúgy sem volt melegem... Kaptunk utána törölközőt szerencsére, így kicsit rendbe tudtuk hozni magunkat, az jó volt, hogy meleg volt, jó kis vacak fülledt idő. Ezek után száraz pont már nem maradt rajtam. És a többiek csak néztek, hogy fázol, vagy mivan, mondom én melegebb helyről jöttem, mint ti (pl írek, vagy itteniek), az egyik lány véletlen hozzám ért és felkiáltott, mert kb egy jégcsappal vetekedtem, ráadásul itt mindenhol légkondiznak...

Találkoztam még egy CFO-s emberrel és egy másikkal, aki 5 nyelven beszél, mérnökségből doktorált, amúgy környezeti politikával is foglalkozik, oda voltak tőlem meg vissza, hogy magyar, meg rengeteg zseni származik tőlünk, legnehezebb nyelv, milyen szépen beszélek, milyen csodás vagyok, hogy eljöttem ide tanulni (kultúra, nyelv, ...), meg az amcsi imádja, ahogy gesztikulálok beszéd közben, meg az arcmimikám... lol.

Constanza Isabella Macarena Paloma Milagros, az argentin fürtöske

Ó, és majdnem kifelejtettem... David és Sunny is mondta, hogy az etika prof is rajong értem, hogy mennyire szépen írok (tartalom, stb), mennyire meg van velem elégedve, milyen remek az órai munkám. Az esszém témája az eutanázia és csak 2 miniprezi erejéig szólaltam meg, azt is csak azért, mert kötelező volt, különben a jelenlétemmel járulok hozzá az órákhoz...

Ööö, jó.

Az ablakos szatír

Az első merénylet nem váratott sokat magára, Levi és Helga elmondásuk szerint egész nap ezt szövögették ellenem. Délelőtt az itteni témavezetőmmel találkoztam, aki le is ültetett rögtön irodalmazni, így 4.5 órát voltam bent. Utána hazamentem, vegetáltam, fejezetet olvastam szerdára, de már folyt ki a szemem, annyit ülünk gép előtt, így úgy gondoltam, lefekszem hamarabb aludni, hatékony nem leszek most már, így minek erőlködjek. Nos, Helga ekkor használta ki az OCD-met, azt mondta, büdi van a szobámban, szellőztetni kéne, én meg már gondoltam erre korábban, túl sokat légkondizunk, szóval oké. Húzom fel a redőnyt, nyitnám az ablakot, erre Levi ugrik az ablak elé. Megint eldobtam mindent, ráugrottam az ágyra, és akkorát sikítottam közben, hogy a szomszéd Peter is kijött. Hát, srácok, 2-0, de meglesz ennek még a böjtje... :D

Egyelőre félek kinézni bármilyen ablakon. 

Violának és Livinek

Mai Skype meeting Violával és Livivel. 

Magyar buli

Gondoltuk összehozunk egy szünetbúcsúztató estét, na meg persze megünnepeljük a 2. hófordulónkat Helgával (és Eszti és Ádám polgári esküvőjét, és Borcsi és Matyi lakodalmát innen a távolból!). Az előétel sajtgolyó volt, amivel meggyűlt a bajom, mert minden egyes darab gyönyörűen odaragadt és ráégett az edény aljára, úgy kellett ügyeskedni a felpiszkáláskor, hogy 1. ne lőjem el katapultszerűen semerre a sajtlövedékeket, 2. ne borítsam magamra a forró olajat, 3. meg amúgy se pancsoljak szét, nem jó az ilyet takarítani. Helga nagyon finom káposztás-csülkös bablevest csinált, a desszert pedig almás morzsatorta volt (hm, jóféle, reggelire is maradt).

7 körülre volt megbeszélve, hogy mindenki becsordogál, már 3/4 volt, az utolsó simításokat végeztük. Helga etika esszét masszírozott, én meg teljesen el voltam gondolkozva, az asztalt töröltem le épp. A lakás maga tök jó, de az elrendezés hagy némi kivetnivalót maga után... az ablakok furák, jó az, ha mosogatás vagy tanulás közben ki tudsz bambulni az utcára, nézheted az embereket, de ez visszafelé is igaz, gyönyörűen belátni. Peter rendszeresen beköszön nekem, amikor megy el vagy jön, úgy hozzászoktam, kedves gyerek, de azért milyen már, hogy a szobádban sem vagy egyedül :)

Nos, végeztem az asztallal, megfordultam, és a konyhaablakban Levi nézett vigyorogva. Bakker, úgy megijedtem, akkorát ugrottam, a szivacsot jobbra dobtam, a konyharuhát balra, és utána még vagy 5 percig reszkettem, elég komikus volt :D Helgával rögtön ihletet kaptak, szerencsére kreativitásból sincs hiány, már valami ablakon benézős reggeli ébresztőt terveznek... Remélem Peter sem szokott nézni, meg Harison sem, Peter lakótársa, bár ő nem nagyon köszön be nekem, sőt nem is néz be, micsoda udvariatlanság.

És már tudják, hogy ha zavarba jövök, elvörösödök, nem kicsit, úgyhogy már két remek, roppant szórakoztató programot is biztosítok nekik... 

Réka aranyosan beköszönt az ablakon, amikor jöttek, így nem kaptam sikítófrászt.

Figyelitek azt a gap-et ott középen :D

Ma, azaz vasárnap etika esszét írunk, nekem holnap laborba kell mennem, előtte adózás ügyintézés, utána meg olvasás, már kaptunk házit, pedig el sem kezdődött a tanítás. A mostani félév is tartalmas lesz, ez biztos.

Kaland (5.-6. nap, Nóri)

Helgáék végre lepattantak, így elkezdhettem szervezni az esti házibulit, amire jöhettek a csövesek és motorosok is. Délután átjött Réka, hozott házi, nagyon finom zöldbabot, és megnéztük együtt a képeket és videókat. Elszaladt az idő, 7 lett, Ádám már várta Rékát, így feloszlattuk magunkat, de még indulás előtt átugrottunk a közösségi házba, hátha valaki hagyott ott elvihető vizespoharakat, Rékáéknak nincs. A teremben rajtunk kívül csupán egyvalaki volt, köszöntünk, de beszéltünk tovább magyarul. Na, ekkor lepődtünk meg, mert nem szoktunk magyarokkal találkozni csak úgy :) Levente felpattant és rögtön el is kapott minket, ő az első, akit korábbról nem ismertünk és magyar, nem győztünk örömködni egymásnak. Poharat nem találtunk, Réka elment, én meg visszamentem Leventéhez, hogy hát már mégis csak együnk már valamit ennek örömére (jellegzetes magyar szokás), vittem Boci csokit, és beszélgettünk, és beszélgettünk mindenféléről, ki honnan jött, mit csinál, stb. Jó, valójában az idő nagy részében a google maps fölött nyöszörögtünk, hogy de jó is lenne hazamenni, és az otthonról nézegettünk képeket: Szlovákiáról és Magyarországról. Én itt töltöttem a nyarakat... én meg itt nőttem fel... ez volt a gimnáziumom... ez meg itt a megyei börtön az én gimnáziumom mellett... bárcsak otthon lennénk.

Másnap szerintem elkezdtem írni a kirándulásról, na meg persze Kristóffal konzultáltam a tézissel kapcsolatban, hiszen már el kell kezdeni újra dolgozni rajta. És az etika esszé. És az interjúk. És a könyvek, meg úgy minden, jajj, megint kezdődik a móka.

Mivel Istvánnak ez volt az utolsó estéje itt, étterembe mentünk vacsorázni, nevezetesen a Bonefish-be. Nagyon-nagyon finom hely, nem lehet betelni vele! Másnap pedig elrepült.

Kaland (5.-6. nap, Helga)

Most gyönyörű volt az idő, egy kicsit ácsorogtunk itt a szökőkútnál

Ilyen furcsa lények kopik a vizet

Piros épület

Annyira szép volt a part, legszívesebben itt ücsörögtünk volna egész nap

Andinak a nagy fényes bab

Volt szabadtéri ingyenes komolyzenei koncert. Gyönyörűen szólt, itt is leheveredtünk a fűbe

Ilyen belülről

Itt ült a közönség

Berghoff, avagy az egyik legjobb étterem Chicagoban (igazából csak kettőben voltunk, és mindkettő remek volt). Annyira finom volt az étel, hogy arra nincsenek szavak. Adnak 4 féle kenyeret és vajat, ami szintén hihetetlenül finom, csak az a baj vele, hogy utána nem nagyon marad hely a főételnek. De megéri! 

István mindig a zebrán akart fényképeket csinálni, néha alig tudtam lerángatni. Voltak olyan zebrák, amik átlósan mennek egyik oldalról a másikra, nagyon jók!!

Szerintem régi benzintankokból volt kirakva, de lehet, hogy csak rosszul gondolom. Az a lényeg, hogy egy kisebb parkban ilyen szobrokból volt több a bokrok között. Nagyon ötletes.

Varjuk mar a májust, mert végigmegyünk a legendás 66-os úton. It will be legen  wait for it dary

Vettünk GoChicago kártyát és felmentünk a Willis towerbe. Annyira jó volt, hogy kb. mellette volt a hotel, ahol megszálltunk, és nem vettük észre egy csomó ideig. Ami sokkoló volt, hogy rengeteget fizettünk a parkolásért ($32, 24, 24...)

A sok kis vitorlás a Michigan tavon és ismét a piros épület

Institute of Art. Annyira remek dolgok van itt, és csak egy óránk volt. Kiválasztottuk az impresszionistákat, a miniatűr szobákat meg a modern amerikai művészeteket, és végigszaladtunk rajtuk. Ez épp Rodin.

Renoir. Annyira gyönyörű volt!

Monet: On the bank of the seine

Ebből a képből harmat festett Vincent van Gogh, szegényke mar a végét járta...

Van Gogh. Félelmetesek ezek az alakok

Ez mar a modern amerikai muveszet. Ez a kep kifejezetten tetszett.

River tour, amit én majdnem végigaludtam

Esküvő volt :)

Szauron szeme

Kaland (3. nap éjjel és 4. nap)

Kanada emlékezetes élményt adott számunkra, nem fogjuk elfelejteni egyhamar, főleg Daniel nem, a sikolya még most is a fülemben cseng...

Nos, felvertük a sátrat, bedobtunk pár zacsit, megágyaztunk, hogy ne kelljen sötétben vacakolni vele, és irány Toronto. Már az út is szuper volt, itt más felhőkarcolók vannak, mint Chicagoban, ezek szeparáltak és zömökebbek.

A CN Tower elég klassz, közte van a modern világ 7 építészeti csodájának listáján. Jó magas, üvegfalú és -aljú lift visz fel, a kilátás pedig magával ragadó. Elég színes a torony, vicces a diszkóvilágítás, és a város pedig óriási. Érdekesség, hogy van egy repülőterük a tavon (Ontario tó).

CN Tower, Disco Tower

Kanadában minden ki volt írva franciául és angolul, ez a torony főbejárata

Ilyen képet is lehetett csináltatni, de mi nem éltünk ezzel a lehetőséggel.

Kint már hideg volt és nagyon fújt a szél, Helgáék bementek és ezt nekünk is jelezték.

A horizontig tartott Toronto fényárja. Erről eszembe jut az egyik Tom és Jerry rész, amikor Jerry megszökik a nagyvárosba és felhőkarcoló tetején táncol az asztaldísz babákkal.

Kanadai felhőkarcoló a toronnyal, épp helyi étkezdét keresünk vacsira

A torony tetején lévő étteremben szerettünk volna vacsorázni, de már bezárt a konyha, így a Király utcában kerestünk étkezdét. Helyi pub-ot szerettünk volna választani, hiszen mégis csak azt illik. Találtunk is egyet, Gabby's-t, roppant hangulatos volt!

Itt még nem sejtettük, hogy mi vár minket a kempingben...

Megettünk és irány vissza a kemping, aludni kell, mert másnap egy szuszra tettük meg South Bendig az utat.

A kemping maga elég klassz volt, lehetett választani több stílus közül: mehettünk prérire, ahol sok volt a fű, szavannára, ahol kevesebb, stb, mi az erdőt választottuk, mert az talán szél- és esővédettebb, mint a többi. Amikor kiszálltunk az autóból, láttuk, hogy egy zacsi kint van a sátor mellett, és a sátron pedig egy nagy lyuk tátong... kifosztott minket valami, az egyik zacsi véletlen kajás volt, kiszagolta, betört és rabolt. No, elkezdtünk félni, szerencsére nem volt bent semmi, eliszkolt. Na de így aludjunk nyugodtan, hiszen tudjuk, az elkövető nagyon gyakran visszatér a bűntett helyszínére... Sebaj, fogmosás, alvás. A sátor 8 személyes volt, 3-an aludtunk keresztben az egyik oldalon, Daniel pedig a lábunknál, hogy ne nyomorogjunk. Már mindenki félálomban, erre valami neszezést hallunk, ami nem hagy alább, egész éjjel kitartott. Megbeszéltük, hogy állat, kempingben vagyunk, erdőben, mit vár ilyenkor az ember. Nyugi van, kaják az autó csomagtartójában, aludjunk.

És ekkor kezdődött a muri. Mindenki félálomban, majdnem alszunk, erre Daniel még fordul egyet és megszólal, hogy "Figyeljetek, van ott valami... egy állat.. áááááá". És sikított az életéért, vagy én nem tudom, de Helgával úgy megijedtünk, hogy csatlakoztunk hozzá. Nem tudom, mit gondolhattak a szomszédok, hogy mi éjjel fél 1-kor sikítozunk, de nem nagyon zavartatták magukat. Mi nem láttunk semmit, csak sikítottunk, csupán Daniel látott valamit. Az történt, hogy a sátrunk alja kb 1 méter magasságig szövet, onnantól háló, hogy járjon a levegő, ezt meg lefedtük egy külső réteggel az eső miatt, ám a kettő között rés volt... Daniel pedig arra eszmélt fel, hogy a hálón át egy mosómedve nézi :D Mi azt hittük, hogy legalább egy balta van nála, esetleg bejött, de nem... úúúúgy nevettem, roppant komikus volt az egész szituáció. Persze féltünk is, mert visszajön, csak nem riasztottuk el végleg a hangrobbanással, ez csak az első harc volt, a háború még nem dőlt el, 1-1 az állás.

A harc után a következőt kell elképzelni: Daniel mellém feküdt, mert félt, így csak sikerült 4-en nyomorogni keresztben, én pedig a táskákból barikádot építettem a lyukhoz, hogy véletlen se jöjjön be egy mosómedve sem. Ó, és az életkép, sorban:

István: aludjunk már, hm-hm, na, nyugi, hm-mm, nem jön vissza, aludjunk.

Helga: én félek, nem bírok aludni, aludjunk az autóban, Nóri, alszunk az autóban? Megint hallok valamit, itt járkál, menjünk az autóba!

Nóri: fuldokol a nevetéstől, kb 1 órán át, konkrétan rázza a nevetés... amúgy meg: nyugi, Helga, semmi baj, nem tud bejönni, az autóban meg nagyon hideg lesz (nem mintha a sátorban nem), meg fogunk fagyni, itt biztonságban vagyunk, aludjunk.

Daniel: a Walmartban meg kellett volna venni azt az íjat és nyilat...

(pont a hálózsákok mellett voltak, elég vagányul néztek ki, külön vessző és hegy)

Na, nagy nehezen mindenki lenyugodott, ám 3/4 3-kor jött a második kör. Már hozzászoktunk a motoszkáláshoz, majdnem alszunk, ám arra riadtunk fel, hogy két mosómedve vagy egy mosómedve és egy kutya elkezdte ölni egymást. Marták egymást, nyüszítettek, fú, félelmetes volt. Daniel elkezdett felugrani, én azzal a mozdulattal visszarántottam, hogy nyugi van, ne féljél, egymást ölik, nem minket, de Helgánál ez tette be a kaput, Istvánnal átköltöztek az autóba aludni, mi pedig Daniellel ott maradtunk helyhiány miatt. Én aludtam, mint a bunda, 9-ig, Daniel fél 7-kor felébredt és nem bírt visszaaludni, Helgáék pedig az autóban voltak, így ők tényleg nyugodtan aludtak. Reggel, mikor körbejártuk a sátrat, láttuk, hogy tele van tappancsnyommal, végig, körben: a fejünk felett, oldalt, a lyuknál, mindenhol. Itt a Fischerben is ki van írva, hogy zárt zacsiban dobjuk ki a szemetet, a mosómedvék igazi banditák, fosztogatnak, a másik, hogy nem hagyunk ételt a sátorban, ez alapszabály, de minden zacsi egyforma volt, és nem tudjuk, ki tette be oda azokat... Daniel, szegény, erről a képről mindig ő jut az eszembe:

A kis bandita

Mit ne mondjak, reggel gyorsan összepakoltunk és elzúztunk. Minél hamarabb, minél messzebb, a lecke pedig megtanulva.

Elkerültük Detroit-ot, mert Daniel félt, hogy ki fognak rabolni minket, ahogy áthaladunk.

Reggelire megálltunk a kanadai nevezetességben, egy Tim Hortons-ban. Hálás vagyok neki, mesés a kávéjuk és a fánkjaik, valójában mindig itt kéne reggelizni mindenkinek. Tim Hortons for President!

Valami mézes bigyó és a KÁVÉ!

Kanada vicces, vannak európai városok itt is, például London vagy Paris, de elmentünk Oxford városrész mellett.

Hejhó, kicsi kocsi bumm-bumm, kicsi kocsi bumm-bumm, jó kis gép, úgy ám, kicsi kocsi bumm-bumm, kicsi kocsi bumm-bumm, százzal tép.

Amerikába pedig az út Sarnián keresztül vezetett...

Már csak 45 km, igen, kilométer, mert Kanadában rendes mértékegységet használnak.

Egész szép hely Sarnia, a Huron tó hatalmas.

Haha, 4/5 tó megvolt!

Amerikában pedig van ecetes chips, óóó, a kedvencem, olyan jól esett a sok édes után!

yaaay!

7 körül értünk haza, Danielt letettük, és este pedig nem mentünk sehova, inkább kipakoltunk, elpakoltunk, szennyestornyot építettünk és Helga kisikálta a grillt. Tartalmas volt a kirándulás.