Helgának ma volt egy funkcionálanalízis vizsgája, amin remekelt, holnap menedzsment lesz, hétfőn szerkezeti bioinfo, szerdán poe, így ő sokat tanul mostanában, nincs is ideje másra, én követem az amcsis dolgokat. Ma sikerült elintéznünk a vízumot (azaz van időpontunk interjúra), elég összetett és macerás dolog. Dióhéjban: ki kell tölteni egy formot, be kell fizetni a vízumdíjat, be kell fizetni a SEVIS díjat, és utána kérhetünk interjúidőpontot a konzulátusra, ahol majd alapos átvizsgálás után üvegfalon keresztül interjúztat egy konzul... 1 hét múlva koccanunk velük, jó kis móka lesz reggel kelni, addig meg össze kell szedni az összes létező nyomtatnivalót, aminek bizonyító ereje van, hogy márpedig mi ide meg ide megyünk ki ezt meg ezt csinálni, és utána bizony haza fogunk jönni.
A vízumképeinket Kristóf csinálta az Ultrahang labor folyosóján, Helga arcán az aznapi funkanal és másnapi menedzsment látszik, én meg, nem is tudom, biztos van valami, mert sem Helga, sem én nem alszunk jól, nehezen alszunk el, hajnalban felébredünk párszor, rosszakat álmodunk. Ma pl 3.15-kor keltem fel.
Délután elkezdtünk gondolkozni, hogy át kell válogatni majd az összes cuccunkat, mit viszünk, mit hagyunk itthon, mit ajándékozunk oda, mi kuka. Meg amúgy is, el kell használnunk a kis cuccocskáinkat, nekem ide öcsém jön, Helga ideköltözik a motyójával, szóval át kell gondolni azért mindent. Első lépésként találtam arcpakolást a szekrényben, valószínű öcsém nem használná el, így felkentük.
Ó, és reklám helye... otthonról hoztam habos islert, így Helga is megismerkedhetett vele. Szolnoki különlegesség, nem nagyon lehet kapni máshol, és nagyon-nagyon finom. Otthon az isler ez, lekvárossal nem nagyon találkoztam egészen addig, amíg fel nem kerültem Budapestre. Néha láttam ABC-ben, cukrászdában egyáltalán nincs, számomra mindig B kategóriás olcsó utánzatnak számított, meg voltam győződve arról, hogy az igazi isler habos. Na, nem győztem visszapislogni a boltosokra, amikor rendes islert kértem gólyakoromban :D Ha jól emlékszem, fél évig próbálkoztam, utána letettem róla.
![]() | |
|


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése