Végre van egy kis időm, hogy leírjam az interjúval kapcsolatos tapasztalatainkat. Egy teljes órát beszéltünk négy különböző emberrel. Először Rebekah jelentkezett be, aki Nóri szerint a "tyúkanyónk" lesz. Nekem is egyre inkább ilyen érzésem van, segít majd szállást találni és elküldte három ének- és zenekarnak a linkjét közvetlenül az interjú után (sőt, Nóri még javában beszélt), mert említettük, hogy szeretünk zenélni és énekelni. Szóval Rebekah nagyon kedves. Rebekah után Sunnyval és egy nővel (neki sajnos nem emlékszem a nevére) beszéltünk. Sunny nagyjából a következő kérdéseket tette fel:
1. Mesélj magadról, beleértve a tanulmányi hátteredet.
2. Milyen kutatásaid voltak? Mik egy prototípus elkészítésének az egyes fázisai? Hogy kapcsolódik ez a kutatáshoz?
3. Egy startuppal gyakran megesik, hogy becsődöl. Hogyan kezeled az ilyen helyzetetek? Volt-e már ilyen élményed?
4. Néha megtörténik, hogy egy startup elindul egy irányba, majd valami teljesen más lesz belőle. Volt-e ilyen tapasztalatod?
5. Mik a hobbijaid?
6. Hogyan osztod be az idődet?
7. Mi fogott meg a képzésünkben?
8. Ha segíthetnél egy afrikai országnak egy készülék fejlesztésével vagy egy szervezet kialakításával, mit választanál?
10. Ha a karod egyik oktatóját (alapítóját :) megkérnénk, hogy jellemezzen téged három dologgal, akkor mi lenne az?
11. Mik voltak a kutatásod orvosi és mérnöki vonatkozásai? Hogy kapcsolódtak ezek össze?
(Nóri?)
David pedig a két hónapos ápolónői tapasztalataimról kérdezett. Érdekes volt, szívesen meséltem róla.
Nagyon jó hangulatú volt az interjú, kicsit megnyugodtunk, hogy nem szőrösszívűek az amerikaiak, hanem még a nagyon szigorúnak tűnő David is hihetetlenül kedves volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése