Huhú, olyan izgalmas! Helga leadta a tézisét hétfőn, a héten készülődött, tenap fagyiztunk és szotyiztunk, most pedig már túl van a McCloskey első fordulóján, de még nem tudok eredményt. Este, azaz éjjel hozta át Allan, az egyik osztálytársunk a 3D-nyomtatott prototípust, amit otthon lefestett, annak kellett még száradnia és megragasztva lenni. Van egy pillanatragasztónk, csak a kupak ráragadt, így a másik végén bontottam fel a cél érdekében, szóval most az összes ujjamon ott van az a bosszantó ragasztóréteg.
Én most az ESTEEM konferenciaszobában üldögélek, Susan nyomtatja éppen a tézisemet (amit tegnap leadtam, elküldtem, feltöltöttem!), ezeket kell bevinnem a bizottság tagjainak ma délelőtt. 11-kor találkozom Alisonnal, valami kísérletben veszünk rész, kameráznak vagy fotóznak, én nem tudom, de 2 alkalomért $15-t adnak, szóval ott a helyünk. Meg lesz örökítve a nyúzott fejünk.. fú, mindenki nagyon elcsigázott, tegnap az egyik órát a tanár hamarabb befejezte, mert fontos rész követkzett volna, de senki nem figyelt (bambult, levelezett, prezentációt rakott össze, tézist írt).
Most szomorkás, esős idő van, vagyis nem olyan szomorkás, csak borús. Ó, holnap én adok elő a labormeeting-en, össze kéne állítanom a diákat valamikor... gyakorolni szeretném a védést, szegényeket megbombázom számokkal, grafikonokkal, csupa $ minden, piacelemzés, stratégia, stb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése