2014. március 11., kedd

Interjú - részletek II.

Nos, végre én is ideértem élménybeszámolni, bár Helgának kicsit noszogatnia kellett.

Az én interjúmnak is az Ultrahang labor biztosította a helyszínt, és bizony engem is 1 órán át csekkoltak. Én sajnos nem beszéltem Rebekah-val, helyette Sunny mosolya fogadott a laptopon. A nőci, akiről nem tudjuk, ki volt, bemutatkozott kétszer is, csak messze volt a mikrofontól, így nem értettem semmit abból, amit mondott, így gondoltam "Just smile and wave boys... smile and wave". Sunny tőlem is azokat kérdezte meg, amiket Helgától, bár nekem a 2. kérdés prototípus része és a 11. kimaradt, és pl érdeklődtek, hogy hogy képzelem el magam 5 év múlva, meg milyen érzés kiköltözni az USÁ-ba, egy másik kontinensre ennyi időre, emellett rémlik, hogy meséltem nekik a Szoftvertech tárgyról és a magyar mentalitásról is, és hogy koncentráltam, hogy mosolyogjak és ne vágjak rémült fejet, de igyekezetem ellenére egyszer azért rákérdeztek burkoltan, hogy izgatott vagyok-e.

David a BeeSmarterre és Challenge 24-re volt kíváncsi, és mosolyogtak, amikor azt mondtam, hogy geek-ek jönnek mindenfelől programozni, és nevettek, amikor visszakérdezett, hogy mégis hány geek. Nem tudom, hogy tudják-e, hogy mi is azok vagyunk, és hogy ez egy irtó szórakoztató dolog. Néha én is annyira el tudok csodálkozni, pl másnap este kicsit fáradt voltam, a kóruspróbán egyik srácnak mátrix elrendezésben szellőzőpöttyök voltak a cipője elején, nézem, nézem, bakker de menő, vektormezős, lol, amúgy mik lehetnek azok a pöttyök. Egyszer Sunny majdnem megfogott... mondta, hogy látja, mennyi mindent csinálok, HÖK, Animátorság, kórusok meg minden, de mégis, mit csinálok a szabadidőmben... öööö... lol.

David aranyos volt, mesélte, hogy ő is kórusvezető, és Helgával már átböngésztük a Rebekah által küldött listákat is, és bizony van köztük szimpatikus!

A további lépés a projektet illetően, hogy regisztráljunk és töltsük fel, amit tudunk, pl esszéket kell írni, ajánlásokat kérni, nyelvvizsgázni, ilyesmik.

Helgával biztos tervünk, hogy csatlakozzunk egy kórushoz és szurkoljunk befestett arccal a meccseken. FIGHTIN' IRISH!

Cheer, cheer for old Notre Dame,
Wake up the echoes cheering her name,
Send a volley cheer on high,
Shake down the thunder from the sky.
What though the odds be great or small
Old Notre Dame will win over all,
While her loyal sons are marching
Onward to victory.





1 megjegyzés: