2015. január 26., hétfő

Üzleti tervet kellene írnom, de inkább összefoglalom, hogy mi is történt a héten, aztán átvánszorgok misére (itt melegítőben járnak az emberek misére, ami furcsa, de most rendesen felöltöztem).
Hétfő
Megvolt az első Project Management óránk, amit egy tündéri nő tart, de nincs semmi értelme. Gantt chartot kellett mára készíteni, illetve összeírni a mérföldköveket. Nem annyira könnyű, mint amilyennek hangzik, és semmi támpontot nem kaptunk hozzá. 
Kedd
Kedden szépen beragadtunk a hóba (vagy ez nem most kedden volt??) a dizájn óránk után. Nem volt olyan vészes a hó, de Danielnek pici a kocsija (nem is igazi amerikai...), és valahogy fennakadt az alváz, és a kerék meg csak pörgött a levegőben, majd össze-vissza csúszkáltunk a jégen. Fél órán keresztül ástuk ki az autó alól a havat, négyen lányok toltuk, Daniel próbált vezetni, majd  30 perc késéssel megérkeztünk az óránkra. Mókás volt, de volt popcorn az Innovációs Parkban rengeteg ízben. Óra után elmentünk Nóriva vacsorázni a McAlisterbe, ugyanis kaptunk egy $10 kártyát karácsonyra az ESTEEM vezetőségétől, ami oda szólt. Utána terveztünk elmenni "gyúrni", de korgó gyomorral nem olyan jó. Én egy dumplingos csirkelevest kértem, Nóri pedig csirke gumbót. Az enyémet kihozták, kicsit csalódtam, nem nézett ki valami gusztusosan, majd Nóri elé leraktak egy tortillával és mindenféle finomságokkal teli tányért. Kiderült, hogy az nem az övé, így visszavitte, majd mondta, hogy ő nem ezt rendelte. Sok bocsánatkérés, majd megérkezett ugyanaz a leves, amit én ettem, csak nagyobb kiszerelésben. Azt is visszavitte, majd harmadig körre, amikor már tényleg bíztunk benne, hogy megkapja, amit szeretne, kihoztak egy nagy-nagy tál spagetti szószt, tetején némi csípőspaprikával. Jót nevettünk rajta, majd kicsit émelyegve átvánszorogtunk az edzőterembe. 
Szerda, Csütörtök, Péntek
Sok-sok munkával teltek ezek a napok. Pénteken én elmentem gyúrni. Az a jó, hogy fel lehet rakni a könyvet a gépekre, és lehet olvasni, miközben éppen csinál valamit az ember, vagy TED talkokat is lehet hallgatni, hogy értelmesen teljen az idő. 
Szombat
Reggel bevásárlás Editékkel. Kinéztem egy sütit (http://www.nosalty.hu/node/199354/kaloria), ami jó lesz az ebédhez, így igazi kihívás volt pl. jégcukrot vagy mazsolát találni, mert persze, nem logikusan vannak elrendezve a dolgok. Rengeteget kellett keleszteni a tésztát, nem is lett kész ebédre, csak késő délutánra. Nóri este elment az Apáca show színházi megfelelőjére, ami elmondása szerint nagyon-nagyon jó volt, és csillogott minden. Íme egy kép Nóriról, Flóráról, és két mikrofluidikás társukról:
Felkértek Building Rep-nek, ami azt jelenti, hogy nekem kell képviselnem az épületet, amiben lakunk, meg kell szerveznem egy közös programot (ami csocsó bajnokság lesz az apartmanok között), illetve el kell járni 3 meetingre. 
Megint hull a hó, nagyon szép minden, de hozzá a hideg is megérkezett, aminek kevésbé örülünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése