A nagy utazás

Reggel kb 3/4 8-ra értünk ki Ferihegyre, ahol már anyáék vártak minket, meg a pajtik (Eszti és Morzsi), akik kikísértek minket. Búcsút intettünk mindenkinek, és elindultunk a kapukhoz. A sorban kanyarogtunk, mikor hátrafordultunk, anya már javában Helga húgát ölelgette, szóval egész gyorsan találtak már helyettest :)

Zürichbe az út 45 perc volt, igazán remek. Kristófékkal ültünk együtt, így tudtunk csacsogni, és a kilátás pedig gyönyörű volt. Az Alpok felhőbe volt borulva, csak a magas csúcsai látszódtak ki.

Alpokból kiérve

Kaptunk enni egy keveset, egy croissant-t, ami nagyon finom volt. A zürichi reptér óriási és csecse, a részek között metróval lehet közlekedni. A repülőnk kb 20 percet késett, de nyugisan át tudtunk menni a másik terminálra. A chicagoi járat egy óriási gép volt, és máshova kerültünk, mint a többiek, így a 10 órás úton csak egymást tudtuk szórakoztatni. A transzatlanti repülők elég menők, hátrahajthatós székek vannak, ami hálátlan, kaptunk párnát, pokrócot és fülhallgatót, a szék karfájában távirányító volt, az előttünk lévő ülés fejtámláján pedig a kis monitorunk. A hosszú úton filmet, sorozatot nézhettünk, zenét hallgathattunk és játszhattunk is, rém nagy volt a választék. Kristófnak vacak volt a ketyeréje, csak sípolni tudott, azt is csak egy frekvencián, Zolié pedig nem reagált a távirányítóra, de utólag kiderült, hogy jó volt, csak izomból kellett nyomogatni a gombokat.

A kaja nagyon finom volt, kaptunk ebédet, valami csirke, tört krumpli, párolt zöldség, saláta öntettel, buci, vaj, sajt, barackos süti; hozzá pedig rengeteg félét ihattunk.

Helga piszkálja a kaját

Volt még fagyi, Mövenpick, limited edition, csupa karamell, és a vacsi pedig olasz calzone volt teasütivel.

Uzsonna

Vacsora

Az úton előttünk egy nagyon tapintatlan család két tapintatlan férfitagja ült: egész úton hátrahajtották az ülésüket, így nem tudtunk pakolni, olvasni, lényegében semmit sem csinálni, még mozdulni sem, a monitor pedig az arcunkba került. Egyszer szóltam neki, hogy öreg, húzzad már hátrébb, nem férek be, na erre pislogott, várt, szólt, hogy nyomjam be a székét, mert ő nyomja a gombját, a fia pedig csak bámult ránk, majd visszafordult a filmjéhez, szóval csak préselődnöm kellett. Mit ne mondjak, utána rögtön visszatette a csávó a székét Helga arcába. A kajáláskor pedig a repülős lányok szóltak nekik, hogy állítsák vissza, mert enni sem tudunk.

Jó, valójában elég kényelmetlenül telt ez a 10 óra, de izgalmas volt, amikor beértünk Amerika fölé (csupán ez maradt nekünk és Chicago, mert a másik oldalt volt Párizs, így nem láttunk az Eiffel tornyot). A reptér elég menő, volt egy repülőhíd is, amin átgurultunk. Úgy kell elképzelni, mint egy vasúti felüljárót: alul autók sok sávban, felül pedig repülő.

Hello Chicago!

Leszálltunk, majd elautóztunk az autókölcsönzőhöz, ahol ingyen flakonos vizet osztottak. Mázlink volt, hogy még előtte leszálltunk, mert ez fogadott minket:

Fekete felhők, de durván feketék voltak

És leszakadt az ég, mintha dézsából öntötték volna, és reggelig nem állt meg. Mi Kristóffal ültünk, és nem győzött mindenki kapaszkodni a kormányba/karfába, mert még az úton és út mellett is folyók képződtek, sávot nem láttunk, mindenki vészvillogózott. Zolinak könnyebb volt, csak követnie kellett a két piros pontunkat, mi meg csak az ő két kis fehér pontját láttuk, amihez nem tartozott autó... Ahogy mentünk, egy lejáró csavarjában képződő tóban egy autót láttunk elmerülve, aminek a tetején felhúzott lábbal ült a csávó, szélen meg tűzoltókocsi. Na, így fogadott minket Amerika. Emiatt nem is foglaltuk el a szállásunkat, hanem Kristófékkal maradtunk a hoteljükben, bár kicsit aggódtunk, mert arra a napra ígértük az ittenieknek érkezésünk és házelfoglalásunk. Összességében jobb is volt így, mert tudtuk, hogy a házunk üres, így vásárolni kellett volna előtte, az idő szottyos volt, elég volt kinézni az ablakon, és máris eláztunk, na meg fáradtak is voltunk, hiszen sokat utaztunk. Másnap reggel reggeliztünk, majd el is indultunk felhőkarcolónézőbe.