A tegnapi nap lazább volt, mint az előtte lévő, de kellett is, azért kihívást jelent ennyi információt befogadni. Délelőtt volt egy érdekes és hasznos előadás a plágiumról, bár amikor azt mondta a fickó, hogy ha rajta kapnak, útilaput kötnek a talpad alá és mehetsz Isten hírével el az egyetemről, mindenki megdermedt.
Délután a Potato Creek State Parkba mentünk csapatot építeni, szükség is volt rá, mert elég sokan vagyunk és nem beszélt még mindenki mindenkivel, de kezd egyre jobban összekovácsolódni az évfolyam :) Megismertem egy srácot, aki áramlástannal foglalkozik, ejtőernyőzést modellezett, Navier-Stokes, turbulencia, ráadásul itt lakik a szomszédban és szeret enni, szóval biztos jól ki fogunk jönni és segíthetünk egymásnak. Na meg persze nem beszél olyan gyorsan, lehet default, lehet mert udvarias. Ja igen, azért hiányoznak a hazaiak, igazán el voltunk kényeztetve, emlékszem, gimiben óra végén az összes fiú előre akarta engedni a lányokat, amiből az lett, hogy beálltak az ajtóba és nem tudtunk kijutni a teremből. Na, itt meg előfordul, hogy tarthatod a bazinehéz ajtót, mert azért csak jófej vagy, és talán átveszik tőled, bár nem biztos.
A parkban frizbiztünk, fociztunk, amcsi focilabdát dobáltunk, és kipróbáltam egy ír labdajátékot, a hurlinget, ami hasonlít a métához, bár csak annyiban, hogy van egy ütőd, amivel el kell találni egy labdát. A focit és amcsi dobálást paralel csináltuk, egész jól ment, mert gimiben fociosztály voltunk és mindig harc ment a lányok és fiúk között a pályáért, mert persze külön kell tesizni, ami szerintünk teljesen felesleges, így végül a tesitanárok beletörődtek és fúzionálhattunk. Én mindig kapus voltam, mert nagyon szerencsétlen vagyok, állandóan eltalál a labda, akár játszom, akár a pálya szélén ülök, így egész jó az önvédelmi reflexem. Ja, és azt hiszik, hogy jó vagyok ezekben a játékokban, mert eltalálom a labdát, tudok rúgni és elkapni, de valójában nem ilyen fényes a helyzet, a hazai viszonylatokhoz képest biztos nem, csak a magyar gének miatt van (és a gimis 4 év miatt), adják az oprendszerünkhöz :)
Ma, szombaton elmentünk a helyi történelmi és autós múzeumba, ahol sok szép és csillogó autót láttunk, akkorákat, amik nem fértek bele a képbe. Egyfajta paradicsomban voltunk, ezt lehetett érezni, a Studebaker família autóit csodálhattuk meg (egyik logójuk egy elforgatott Pepsi logó), na meg persze a kezdeti egyéb járgányokat, pl wagon vagy halottaskocsi. Érdekesség, hogy a halottaskocsikat csak egyszer használták halottaskocsiként, utána virágszállítóvá avanzsálódtak. A múzeum után a folyópartra mentünk ebédelni. Őszintén bevallom, nekem már kezd egy kicsit sok lenni az amcsi kaja, ma is szalonnás spenótleveleket ettem, ez is sokkal jobb, mint a hambi, annak borzasztó ízű a bucija, a dupla édes görög joghurtról nem is beszélve. Sajnos, be kell majd érni szellemi táplálékkal...
 |
| Bordó autó |
 |
| Barna autó |
 |
| Studebaker egyik logója |
 |
| Piros autó |
 |
| Zöld autó |
 |
| Studebaker logó közelről |
 |
| Nagy madár az autó orrán, amúgy más figurák is voltak |
 |
| Madaras autó |
 |
| Másik zöld autó |
 |
| Harmadik zöld autó |
 |
| A harmadik zöld autó elölről |
 |
| A legnagyobb autó, az otthoni Opel Corsa kb ennek az orra |
 |
| Majdnem belefért a képbe |
 |
| Csak belefért |
 |
| Volt ilyen logó is |
 |
| Ez a Studebaker Hawk |
 |
| Szerintem narancssárga autó |
 |
| Fehér autó |
 |
| Fekete autó orrán plecsnivel |
 |
| Asszem Pikard, vagy valami ilyesmi neve volt |
 |
| A fekete autó belülről |
 |
| A fekete autó mászerfala |
 |
| Pepsilogó, nem színes |
 |
| Pepsiautó |
 |
| Sötétzöld autó |
 |
| South Bend tűzoltóautó, ezeket kutyák vezették, általában dalmaták |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése