Ma kellemes tavaszi idő volt jó sok záporral fűszerezve, amik hirtelen jöttek, hirtelen mentek, néha picik voltak, néha meg 5 másodperc alatt bőrig áztál. Reggel laborba mentem, utána az Innovation Park-ba David-del beszélgetni (meg Rebekah-val és Sunny-val), majd vissza a laborba, labormeeting, és megint vissza az Innovation Parkba a Failte programra. Most kezdődik a fociszezon, meg lesz őrülve a nép, ilyenkor tailgate partikat szerveznek, ami azt jelenti, hogy felcsapják a csomagtartó tetejét, telepakolják kajával, grilles cuccokkal, italokkal, mindennel, és mindenki grillezik, eszik, iszik, beszélget, jól érzi magát. Egy hasonló, zárt körű közös evészet volt az IP-ben is, mindenfelől jöttek az emberek, nyilván a focira is... Ezt pedig összehangoltuk az Ice Bucket Challenge-dzsel is, tudniilik a vezetőséget egyik csoporttársunk kihívta. Sajnos, mivel vacak volt az idő, így ők elhalasztották következő hétre, de mi megtartottuk azért. Nos, amikor mentem át erre a partira, induláskor csak szemerkélt, gondoltam nem vagyok én cukorból, hamar átérek, na de útközben szépen bekerekeztem a szakadó részbe... mindenhonnan eső, nem lehetett látni semmit, így nem is próbálkoztam. Mire odaértem az IP-be, facsarni lehetett belőlem a vizet, csak a fenekem maradt száraz, az is csak azért, mert bicikliztem... Szegény portás néni mikor meglátott... hát, na, esik odakint.
És ha már úgyis vizes vagyok, egye fene, benevezek én is az Ice Bucket Challenge-re. Voltunk jópáran a programból, bátor emberek járnak ide. Úgy nézett ki, hogy 5-en álltunk egy sorba, bemutatkoztunk (felvették az egészet és feltöltik majd), kihívtunk 3 embert egyenként, majd becsuktuk a szemünk és vártuk, hogy egy srác hátulról nyakon öntsön minket a jégkockás vízzel. Fúha, iszonyat hideg volt, a többiek meg fentről néztek minket, úgy kacagtak rajtunk, én is akkorát ugrottam és visítottam, borzasztó hideg volt, és amúgy sem volt melegem... Kaptunk utána törölközőt szerencsére, így kicsit rendbe tudtuk hozni magunkat, az jó volt, hogy meleg volt, jó kis vacak fülledt idő. Ezek után száraz pont már nem maradt rajtam. És a többiek csak néztek, hogy fázol, vagy mivan, mondom én melegebb helyről jöttem, mint ti (pl írek, vagy itteniek), az egyik lány véletlen hozzám ért és felkiáltott, mert kb egy jégcsappal vetekedtem, ráadásul itt mindenhol légkondiznak...
Találkoztam még egy CFO-s emberrel és egy másikkal, aki 5 nyelven beszél, mérnökségből doktorált, amúgy környezeti politikával is foglalkozik, oda voltak tőlem meg vissza, hogy magyar, meg rengeteg zseni származik tőlünk, legnehezebb nyelv, milyen szépen beszélek, milyen csodás vagyok, hogy eljöttem ide tanulni (kultúra, nyelv, ...), meg az amcsi imádja, ahogy gesztikulálok beszéd közben, meg az arcmimikám... lol.
![]() |
| Constanza Isabella Macarena Paloma Milagros, az argentin fürtöske |
Ó, és majdnem kifelejtettem... David és Sunny is mondta, hogy az etika prof is rajong értem, hogy mennyire szépen írok (tartalom, stb), mennyire meg van velem elégedve, milyen remek az órai munkám. Az esszém témája az eutanázia és csak 2 miniprezi erejéig szólaltam meg, azt is csak azért, mert kötelező volt, különben a jelenlétemmel járulok hozzá az órákhoz...
![]() |
| Ööö, jó. |


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése