Vasárnap készülődéssel telt. Reggel elmentünk misére, majd vásároltunk mindenféle ehető dolgot az útra. Hétfőn elvégeztük az utolsó simításokat a programon, szereztünk hűtőládát, felszedtük Danielt, és elmentünk hálózsákot bérelni. Bejártuk a jegyzetboltot, egyik sportközpontot, másik sportközpontot, és kiderült, hogy 1 nappal korábban kell emailben igényelni, így nem tudnak adni. Irány a Walmart, meg is találtuk őket az íjak és nyilak mellett...
Végre elindultunk, előkaphattuk a szendókat, mert csak hagyjuk már el South Bend-et :) Daniel édesszájú, cukorral működik, rengeteg édesség volt hátul, húha, én már a végén nem kívántam semmilyen ehetőt.
 |
| 95 darabos édességzsák |
Nem tudom, hogy említettem-e, a hétvégén rácsaptam a kezemre a kocsiajtót. még azért érzem, de legalább elmondhatom, hogy szimmetrikus vagyok, általános iskolában a két bokám zúzódott meg focizáskor, na meg a jobb kezem találkozott egyszer a beton ajtókerettel.
 |
| Már nem ilyen színű |
Az idő végig szottyos volt, szakadt az eső, így nem állítottuk fel a sátrat, hanem egy kabint béreltünk a 2. kempinghelyen. Az idő picit kitisztult, így tudtunk grillezni vacsorára, de elég sokszor eláztunk közben. Az idő bolondos, egyik percről a másikra változik: szemerkél fél percig, eláll, még 15 mp eső, eláll,...
 |
| Szakad, mintha dézsából öntenék. |
 |
| Hamburgerhús, cukkini; és volt még kukorica, paprika, sonka, virsliféle. |
 |
| A házunk, 4 ágyas. |
 |
| Végre nem esik az eső. |
 |
| Ez a második kemping, egy nagyon édes idős házaspár vezeti. |
 |
| Mi. |
 |
| Ez a szender várt minket az asztal alatt, eléggé elázott, de sikerült megmentenünk. |
 |
| Reggelre két pici cica látogatott meg minket, nagyon játékosak voltak, ide-oda cikáztak, nem lehetett megsimogatni és rendesen lefényképezni őket. |
Az első nap ennyit mentünk (a kitérőt nem számítva):
 |
| Hétfő. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése