Helgáék végre lepattantak, így elkezdhettem szervezni az esti házibulit, amire jöhettek a csövesek és motorosok is. Délután átjött Réka, hozott házi, nagyon finom zöldbabot, és megnéztük együtt a képeket és videókat. Elszaladt az idő, 7 lett, Ádám már várta Rékát, így feloszlattuk magunkat, de még indulás előtt átugrottunk a közösségi házba, hátha valaki hagyott ott elvihető vizespoharakat, Rékáéknak nincs. A teremben rajtunk kívül csupán egyvalaki volt, köszöntünk, de beszéltünk tovább magyarul. Na, ekkor lepődtünk meg, mert nem szoktunk magyarokkal találkozni csak úgy :) Levente felpattant és rögtön el is kapott minket, ő az első, akit korábbról nem ismertünk és magyar, nem győztünk örömködni egymásnak. Poharat nem találtunk, Réka elment, én meg visszamentem Leventéhez, hogy hát már mégis csak együnk már valamit ennek örömére (jellegzetes magyar szokás), vittem Boci csokit, és beszélgettünk, és beszélgettünk mindenféléről, ki honnan jött, mit csinál, stb. Jó, valójában az idő nagy részében a google maps fölött nyöszörögtünk, hogy de jó is lenne hazamenni, és az otthonról nézegettünk képeket: Szlovákiáról és Magyarországról. Én itt töltöttem a nyarakat... én meg itt nőttem fel... ez volt a gimnáziumom... ez meg itt a megyei börtön az én gimnáziumom mellett... bárcsak otthon lennénk.
Másnap szerintem elkezdtem írni a kirándulásról, na meg persze Kristóffal konzultáltam a tézissel kapcsolatban, hiszen már el kell kezdeni újra dolgozni rajta. És az etika esszé. És az interjúk. És a könyvek, meg úgy minden, jajj, megint kezdődik a móka.
Mivel Istvánnak ez volt az utolsó estéje itt, étterembe mentünk vacsorázni, nevezetesen a Bonefish-be. Nagyon-nagyon finom hely, nem lehet betelni vele! Másnap pedig elrepült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése