2014. augusztus 2., szombat

Utolsó előtti hét

Már csak a következő hét van, és utána 2 hét szünet! "Szünet". De nem lesz tanítás :)

A hét ismét sűrű volt, házikat írtunk hétfőre és csütörtökre, kedden én adtam elő, csütörtökön is előadtam volna, de nem kerültem sorra, erre a napra esszéhez outline-t is kellett írni (nagyobb szusszanás volt), és ennyi. Csüt este volt a 2. magyar parti, jó volt találkozni az otthoniakkal! Nagyon-nagyon jó volt, olyan jót beszélgettünk. Ó, és megkaptam az otthoni support-ot is, fú, örültem neki nagyon! Sok-sok fűszer, magyar könyv, CSOKI, és persze anyáéktól egy névnapi ajándékot, egy cuki körtét, ezzel az üzenettel: "Legyen nálad mindig gyümölcs!" Jogos és igaz. Még nem tudom, milyen nevet fogok neki adni.

Anti adta oda nekem Eszti dobozát, amin ez állt:

Nórinak falura :)

Nem vámköteles
Nem élelmiszer
Nem alkohol

Már mindenki olyan kíváncsi volt, rögtön ki is bontottam. Kaptam egy pici baglyot (már nem úgy nézek ki, mint ő), stresszoldó bubifóliát és sok-sok négylevelű lóherét, amit a pajtiknak adhatok oda, na meg szerencsét is hoznak :)

Körte, bagoly, négylevelű lóhere

A péntek jó volt, megjött Kristóf egyik könyve, na meg az én telefonom, már csak be kell lőni (éppen elkaptam a UPS-es muksót, utánaszaladtam, mondja, hogy ugye Nóra, mondom igen, jött csomagom, jujj de izgi, és sikerült megszereznem). Elég frekventált lettem, rengeteg csomag jön a nevemre, hetente 2x tuti benéz hozzánk, ezért ismer már névről :) A vicc, hogy az egyik tetős muki is ismer, épp fent mászkál az egyik házon, lenéz, megismer, integetek, integet.

Délután a Chang laborban voltunk, Sunny bemutatott a profnak. Fú, azt hittem, ott dobunk hátast, hihetetlen szuper a labor és a projektek és mindenki. Annyira öülök, hogy része lehetek, bemehetek szöttyögni a laborba, dolgozhatok a témámon (bár lényegében akárminek örülnék, annyira szuper a hely). A szoba végében van egy tiszta szoba, pont a elsötétített fluoreszcens mikroszkóp mellett. A prof nagyon kedves, olyan jó dolgokat csinálnak ott, és végre valami tudományos dolog, hazai pálya, hazai légkör, kis felengedés az intravénás business mellett. Szeretjük a business-t is, nem erről van szó, de azért hiányzik a tudományos vonal is. És sok mindent felszedhetünk, pl vizsgázni kell biztonságból, hogy bemehessünk dolgozni oda. És dolgozhatunk akármivel :) Várom, hogy Karla hazajöjjön (igen, ezt kezdtem el leírni véletlen, lol...), ő is itt van. Én asszem egy nagyon kedvesnek kinéző sráccal fogok munkálkodni a témámon, amin nagyon szeretnék, mert már most látni, hogy mi mindent lehet fejleszteni rajta, finomítani, csiszolni, kiegészíteni, és igen, lehet belőle eszköz, lehet belőle termék.

Este Gyuri vitt el minket (Helga, Monica) vacsorázni a Bonefish Grill-be. Nagyon hangulatos hely, és nagyon finoman főznek. Ettünk rákot, kardhalat és tonhalat, és valami mesésen finomak voltak! Vissza fogunk még oda menni egyszer, a szülinapomon biztos, amikor lesz csokis Créme Brulée is, nem csak vaníliás (az is majdnem megszólalt, olyan finom volt). Utána visszamentünk a szállásra a szerződésünkért, majd elmentünk egy pub-ba beszélgetni az Eddy Street-re.

A hétvégén a tézis első fejezetének első draft-ját fogjuk írni, hétfőre kell. Kedden lesz a BMC utolsó órája, ahol prezentálunk az eddig megtett utunkról és videót is kell csinálni, csütörtökön előadok és amúgy statisztika vizsga lesz, pénteken 3 perces előadást kell tartani a tézisünkből, és vasárnap a határideje a hazavihető pénzügy-számvitel vizsgának. Ééééés hopp, máris szünet, még le kell fixálni a programot, létszámot.

BMC videó előzetes


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése